Novák Valéria: Egy álom megvalósul...

1. rész

###Kezdet###

1.fejezet

Az új lakásban ültem, és néztem ki az ablakon. A szobámban irdatlan nagy rumli, és most jön a következő szekrény.

    2014.augusztus.10., vagyis ma. Elköltöztünk. Felépült az új ház, anya régi vágyának megfelelően, gerendából. A szobám a padlástéren terült el. Nem, nagy, de máris imádom!

 - Ivy, készülj itt a következő "rakomány"! - igen, ő anya. Nagyon izgatta a dolog, ahogy engem is. Imád berendezkedni valahová. Egyfolytában azon van, hogy hogy lehetne jobb a ház.

    Máris nyílt az ajtó, és két erős férfi, hozta be a ruhásszekrényemet. Nem törődtem velük, ahogy ők sem velem, csak tovább nézelődtem.

    Mikor már minden benn volt, anya feljött, hogy előpakoljunk. Már jó előre megterveztük a szobát, úgyhogy ezzel nem volt gond. Az ágyamat az ÉK-i sarokba raktuk, kérésemre, kelet felé nézett. Az ágy mellett, a falnak támasztva a gitárom hevert, mellette az erkélyajtó. Előtte 3 babzsákfotel és egy függőágy. Az ÉNY-i sarokba egy cserepesnövényt tettünk, mellé jött egy cserépkályha. A nyugati falnál volt a ruhásszekrényem, a DNY-i sarokhoz pedig egy naptárat tettem. Délen helyezkedett el az ajtóm, DK-en, pedig egy bordásfal. A szoba közepén volt a hatalmas szőnyegem, a keleti falnál az íróasztalom, a tükröm(amire mindenféle matricákat ragasztottam) és (mivel tetőtéri szobám volt) az asztal fölött a tetőablak.

    Hát kb. igy nézett ki a szobám, keleten, és északon egy-egy ablakkal. Elégedetten néztünk körbe, majd úgy döntöttünk, hogy lemegyünk a konyhába enni valamit.

 - Anyu - kérdeztem két falat között.

 - Igen?

 - Apu... - kezdem, de nem tudtam befejezni, mert nyílt az ajtó, és máris belépett a várva várt személy!

 - Sziasztok, lányok! Na, hogy megy a rendezkedés?

 - Apaaa! Végre itt vagy! Az én szobám már kész! Gyere ülj le! Milyen volt azút? - rángattam apát az asztalhoz, ugyanis Amerikába kellett utaznia, valami üzleti útra.

 - Nyugi nyugi. Előbb had adjak egy puszit! :) - apa elmesélt mindent, de kár volt megkérni. Ugyanis ha apa belekezd, nem bírja abbahagyni. Ráadásul egy mukkot se' értettem az egészből! Mikor apának sikerült kimagyaráznia magát, hármasban berendeztük az EGÉSZ házat.

    A fárasztó nap után a fekvést se kellett kétszer mondani, csak úgy dőltem az ágyba!!! ;)

 2. fejezet

    Az ágyamban feküdtem és a plafont bámultam. Aztán kopogtak az ajtón.

 - Igen?

 - Hello, Ivy!

 - Á Virág, kerülj belje.... - (Virág régi ismerősöm az utcánkból, még az előtt találkoztunk, hogy ideköltöztünk) keztem, de nagy meglepetésemre nem egyedül jött - ...Sára! ...és Ors! ...és... - na itt elakadtam. Egy szőke srác lépett elő az ajtóból, és vigyorogva meredt rám. Félrefésült haja volt, és ragyogó kék szeme. Fekete bőrdzsekit viselt, alatta tűzpiros pólóval. Fekete nadrágja, és fehér, deszkáscipője volt. Húúú.... Majdnem elájultam! Aztán feleszméltem a bambulásból, és zavartan elkaptam a fejem. Megremegett a gyomrom és valami fura érzés töltött el. Aztán egy erőltetett mosollyal az arcomon felálltam és végigköszöngettem mindenkinek. Amikor a fiúhoz értem, ő mélyen a szemembe nézett, és én hülye,... én is. :( Ahogy belenéztem a kék szempárba, rögtön el is kaptam a tekintetem, ő meg csak bámult és bámult. Nem is tudom... Talán.... nem, nem  és nem!

    Szerencsére Virág még idejében kimentett szorult helyzetemből és közbeszólt.

 - Khöm... Ő itt Szabi, mivel új gimi, szeretett volna megismerni... Ha már a többiek is jöttek...

 - ...Érteem... Nos, akkor gyertek le, együnk valamit...!

 - Oks!

 - Benne vagyok!

    Reggeli közben csomót beszélgettünk az új suliról, anya és apa, pedig az ajtóból kukkoltak minket és bámultak.

    A lányok, és Szabi még délutánig maradtak, és úgy döntöttünk kiposzterezzük a szobámat. Mikor ezzel végeztünk, átolvastuk az iskola házirendjét, de ezek nagyrészt nem vonatkoztak ránk! Mivel holnap lesz kirándulás az új osztállyal, arról is beszéltünk. Igazából teljesen elfelejtettem elmondani, hogy hova járok. Veszprémbe, az Arany János szakképző iskolába.

    Este nem bírtam aludni a kirándulástól, meg.... meg Szabitól... Nem is tudom talán...

3. fejezet

    Vasárnap! Reggel 8 kor indultunk, egy rövid túrára a jánoshegyi kilátóhoz.

    Apu a kapuval szemben tett ki, és gyorsan elbúcsúztunk egymástól.

 - Na kicsim, akkor vigyázz magadra! - szólt ki apu a kocsi ablakából - Bekísérjelek?

 - Nem kell! - feleltem gyorsan. Nem akartam, hogy kiröhögjenek, ezért inkább visszautasítottam. Apa elég sokáig gondolkodott, így tehát eggyik lábamról a másikra állva vártam, mire apa megszólalt.

 - Túl ciki vagyok már igaz? - kérdezte nagyot sóhajtva.

 - Ühüm...

 - Akkor én mentem is! Jó szórakozást!

 - Köszi! - intettem utána, majd  nagy levegőt vettem, és beléptem az iskola kapuján. Egyszer csak egy ismerős hang szólt utánam.

 - Ivy, várj! - Szabi lépett mellém, én pedig zavartan elmosolyodtam. Fekete-fehér túrabakancsa volt, bő, zöld, térdnadrággal és fehér pólóval. Fekete táskája fél vállára volt vetve, fején oldalra fordíott baseball sapka. Kábé így állt mellettem és mosolygott. Tökre menő!

 - Szia... - mondtam bizonytalanul.

 - Hello! Mizujs? - kérdezte, kék szemével pedig az enyémbe nézett.

 - Á semmi különös...

 - Értem... Virág?

 - Nem tudom hol van, állítólag Rolival jön.

 - Igen, azt gondoltam! - mosolyodott el, kivillantva hófehér fogait, közben folyamatosan Virágékat keresve.

    Eközben beértünk az aulába, ahol mindenféle diák mászkált. Balra volt a büfé és az ebédlő, jobbra pedig egy széles lépcső vezetett fel a termekhez.

    A büfénél egy kis csoport ácsorgott, beszélgettek, néha felröhögtek. Szabi megragadta a karom(!!!), és ahoz a csoporthoz húzott!

 - Na végre! - szólt egy lány - Szabi is megtalálta a sulit! - ezzel adott egy hatalmas puszit Szabi arcára. Összerándult a gyomrom, és már nem is akartam ott lenni. Szabi kicsit elhúzódott, majd kétségbeesetten körbenézett. Itt megnyugodtam. Úgylátszik mégsem szíveli nagyon azt a lányt!:)

 - De ez meg ki? - hát ennyit a szép köszönésről!

 - Ivy...

 - Szia Ivy! - jött oda egy fiú tök közel (!!!) Hosszú rasztahaja volt, fehér pólóval, fekete nadrággal és sportcipővel. Egy terepszínű hátizsákot hozott magával, ami éppen a földön hevert a büfé falánál - Dani vagyok. De.... legtöbben csak Deninek hívnak!

 - Heló! Én Roland vagyok, Roli, de gondolom nem kell jobban bemutatkoznom! - ő Roli, Virág barátja. Igen neki nem kell különösebben bemutatkoznia, hiszen ismerjük egymást.

 - Szia! A nevem Eszti, Vebster Eszti!

 - Örvendek! - mosolyogtam a lányra, aki szintén mosolygott. Azt hiszem vele hamar összebarátkozunk, mivel Virág a B-be jár. És akkor jött az a lány. Odajött "nagy vagányan" és lazán, rágózva "észrevett"!

 - Csáó (!!!) én Evelin vagyok, Dikins Evelin, és... - itt gondolkozott, hogy mit mondjon, aztán megvonta a vállát, visszament Szabihoz - örülök...

 - Hé, nézzétek! - kiáltott fel Eszti - Erik is megjött! - Erik egy fekete hajú, sötétkék szemű srác volt, Szabi rögtön oda is ment hozzá, és valami, titkos kézfogásszerűt csináltak, úgy látszi ők már régi barátok. De Szabi elég népszerű a többi ember körében is, szinte mindenki ismeri!

    Aztán jött (a többiek szerint) a kocka, Tomi. Mikor belépet, már a tabletet nyomkodta.

     - Heló Tomi!

     - Csá! - mondta, aztán tovább gépezett.

     -. Komolyan mondom, ez, biztos egész nap ezt fogja csinálni! Már előre félek! - mondta Deni. Mindenki röhögött, a kocka, meg értetlenül nézett ránk.

     - Mi van?

     - Ssemmi... - Mondta Szabi még mindig röhögve.

     - Helló osztály! - lépett be az aulába egy fiú, meg egy eléggé termetes lány. Mindketten egy hosszú szendvicset majszoltak - Én itt Ricsi vagyok, ő pedig Anna. (A csajom.) - ezt a mondatot már suttogva mondta (, nemtom mér') és egy nagyott harapott a szendvicsébe. De rögtön utánuk egy barna hajú lány futott be fújtatva.

     - Hé nézzétek! Úgytűnik Vikike mérges...! - kiáltotta Roli, és mindenki hatalmasat röhögött.

     - Nagyon vicces... - szólt, (mint kiderült) Viki.

     - Mi bajod már megint? - szólt Szabi, kicsit unottan a falnak dőlve, zsebre dugott kézzel. Állatimenő volt!!!

     - Hogy mi a bajom? - szólt a csaj, kicsit feláborodva..."kicsit"... - hogy ezek itt mellettem - bökött volnalzójával, amit a kezében tartott, Ricsiék felé - épp most eszik meg, a kirándulásra való kaját, amit mindenkinek a közös ebédnél kell elfogyasztania!!!

     - Őőőő... van még három! - mondta Anna tök lelkesen, miközben mégtöbb szendvicset rántott ki a táskájából.

     - De.... de akkor is! - kiáltotta, majd elment nagy dühösen. Azt hiszem kicsit bántotta, hogy most nem neki lett igaza!:) Persze ezt a többiek is észrevették, és hatalmas röhögés tört ki belőlünk, komolyan mondom még Tomi is felnézett a képernyőből.

   Aztán sorra érkeztek a diákok. Trung Peti, Bakó Bea, Bikás Dóri, Szabó Kriszti, Buja Noncsi. Ígyhát az osztály: Dumó Dániel, Kimi Roland, Vebster Eszter, Dikins Evelin, Kurcz Erik, Mili Tamás, Köszt Ricsárd, Koma Anna, Mikes Viktória, Trung Péter, Bakó Beáta, King Barnabás, Bikás Dorottya, Tóth Gábor, Szabó Krisztina, Buja Noémi, Samos Szabolcs, Kite Ivyanna (én). 16 fő.

    Kis idő után az ofő is megjött, és be kellett mutatkoznunk. Persze mindenki unta, mert ez már megtörtént, de valahogy mégis túlestünk rajta!:) 8:25-kor elindultunk, addig mindenki elmehetett mosdóba, de legtöbben a büfében vettek pár dolgot. A lányok beszélgettek, Anna, Viki, Bea, Noncsi. Dóri és Kriszti pedig folyamatosan Evelint követték, mint a kölyökkutyák, az annyukat. Néha sugdolóztak és folyamatosan Szabi felé nézegettek. A fiúk hangosan beszélgettek, néha felröhögtek. Kétségtelenül menők!

     - Gyerekek, indulunk! - szólt az ofő (Cinder Zsófia, tök fiatal, 35 év körüli lehet).

     - Jaj, má'! Még meg sem ettem a Marsomat!

     - A csokit majd megeszed az úton, Ricsárd!

     - De...

     - Csak semmi de! Indulás! - szólt élesen Cinder. Ricsi még egy darabig habozott a csoki és az indulás között, de végül egyszerűen megvonta a vállát, és betolta a szájába a Marsot. :) Az utat a vasúthoz végigröhögtük, a fiúk valami videóklippen hülyültek, amit Tomi telóján néztek, néhány lány (pl. Evelin és barátnői) is csatlakoztak hozzájuk, de láthatólag halálraunták magukat, mégis Szabival akartak maradni. A lányok pedig valami bikinikről meséltek, hogy milyen ultracikit adott egyszer rájuk a mamájuk. Mi Esztivel zenéthallgattunk, meg jókat dumáltunk az általánosról, a kedvenc zenéinkről (tök ugyanolyan az ízlésünk), ruhákról, szóval úgy mindenről. Aztán váratlanul megjelent mellettünk Szabi.

     - Hé csajok!

     - Hm? - kérdeztük Esztivel egyszerre.

     - Nem ültök velünk egyfülkében? Muri lesz!

     - Ööö - Esztivel összenéztünk, amolyan lányos összenézéssel, és bólintottunk.

     - Szupi. Akkor majd gyertek! - kacsintott ránk és már vissza is ment a fiúkhoz.

     - Asztaaa!!! Meghívott minket!!! Aztaaaaa! - visongtunk, és ugráltunk egy sort, aztán már meg is érkeztünk.

     - Jól van gyerekek, felszállás, de gyorsan! - kiálltotta Cinder. Persze minden gyerek egyszerre akart felszállni, de a dulakodásnak, csak az lett a vége, hogy Dani leesett a lépcsőről.

     - Nyugi , minden oké! - ezzel már fel is állt, és újra nyomulni kezdett.

    Pont amikor mindenki felszállt, sípolt a kalauz és a vonat döcögve kigurult a pályaudvarról. Az osztály (szó szerint) végigcsörtetett a fülkék mellett, majd szépen lassan mindenki megtalálta a helyét. Mi beültünk Szabiékhoz (ill. Ő még nem volt benn), és elkezdtünk beszélgetni. Kb. 5 perc után a "szőkeherceg" is megérkezett, és levágta magát velem szemben, egy üres helyre. Egy pillanatra találkozott is a tekintetünk. Én persze rögtön elpirultam, és  elkaptam a fejem. Aztán szerencsére Dani elkezdett bömböltetni valami zenét (át is jöttek a másik fülkéből, hogy fejezzük már be) és mindenki hülyült, aztán bekapcsoltuk a netet amit Tomi valahogy "idevarázsolt", és néztünk egy csomó videót, meg zenét hallgattunk (néhányat a fiúk végigüvöltöttek, ezért még egyszer ránk kellett szóljanak). Mindenki hozott magával valamit, így amikor meguntuk a gépet, mindenki elfoglalta magát. Én elővettem a Fuss Artemissia, fuss-t és elkezdtem olvasni, közben a Avici Hey brother! című száma ment a telómon, amit fülhallgatóval hallgattam. Eszti mellettem a telefonját nyomkodta (azt hiszem játszott valamit) Tomi a tableten pötyögött, Dani zenét hallgatott, és bámult ki az ablakon, Szabi a telefonjával játszott valamit, és zenéthallgatott, a többiek pedig aludtak. Egyszercsak arra eszméltem fel az olvasásból, hogy Szabi leül mellém, és odaadja a fél fülhallgatóját. Zavartan elvettem, és bedugtam a fülembe. Az övéből szintén Avici egyik száma hallatszott.
     - Ismered?
     - Aha! - mosolyodtam el, és visszaadtam a fülhallgatóját. Szabi egész úton mellettem maradt, ráadásul el is aludt, és folyamatosan felém dőlt, így kicsit feszengve utaztam, de végül sikerült!

    A vonat a hegy aljánál "tett ki" minket, úgyhogy ez után kisebb túra következett. Ricsi, és Anna, egész végig ettek, és amikor az ofő rájukszólt, hogy "Na mostmár igazán elég lesz!", a vércukorszintjükről kezdek magyarázni, amiből a fél osztály (beleértve Cindert is) egy szót sem értett, ezért inkább hagytuk. Mi Esztivel hátul mentünk, és beszélgettünk, ő nem is vette észre Szabit, hogy átült a vonaton, ezért részletesen beszámoltam róla.

    Kis idő után, Ricsi bejelentette, hogy kajaszünet, amitől az egész osztály mormogni kezdett, valami olyasmit, hogy: "Mintha eddig nem ettél volna eleget..." vagy, hogy: "Elegem van belőletek, folyamatosan esztek!", aztán: "Istenem, 5 percel ezelőtt ettél meg, egy zacskó chipszet!". Na ezen mindenki felröhögött, szegény Ricsi, meg kénytelen volt elrakni a kajáját, mert ki nem állhatja, hogyha az evés miatt cukkolják. :) Viszont fél óra, múlva, már tényleg éhes volt mindenki, úgyhogy megálltunk. A fiúk egy fatörzsre telepedtek, mi pedig egy fának dőlve ettünk. Mindenki az árnyékban pihent, kivéve Vikit, aki kiült a rétre, ahol tűzött a nap, és azt állította, hogy kell egy kis D-vitamin. Így ő napozott. Hát, hagytuk. Vele vitábaszállni nem túl szerencsés.

     Dél fele mindenki elálmosodott, senki nem akart, és nem is tudott menni, így az ofő még engedett egy fél órát. Ezt mindenki ugyanúgy töltötte el. Aludtunk!:) Illetve nem mindenki. Újra Viki volt a kakukktojás, ugyanis szerinte "Az ebéd utáni alvás ovisoknak való!". Így ő napozott (mondjuk Erik azt mondta, látta, hogy elaludt...).

    Cinder pont fél óra múlva keltett minket.

     - Na, gyerekek, ébresztő! - senki nem hallotta, vagy legalább is mindenki tettette, magát. Persze Viki rögtön felugrott, és lesajnálóan nézett ránk. Én megkíséreltem az ébredést.

     - Na, végre! Ivynek már sikerült! Gyerünk-gyerünk, osztály, ébresztő! - mondta Viki, és tettetett erővel belerugott Erikbe.

     - ÁÁÁÁÁÁÁÁÁ! Ez fájt!!! - mondta Erik látszólagos fájdalommal.

     - De legalább felébredtél! Gyerünk, gyerünk mozgás! - sürgetett minket Viki. Mindenki szedelőszködni kezdett, úgyhogy jobbnak láttam, ha én is. Elcsomagoltam a maradék kaját, és ébreztgetni kezdtem Esztit, aki (tényleg!) még mindig aludt.

     - Mi az? Hát már aludni sem hagyják rendesen az embert? - kérdezte álmosan, a szemét dörzsölgetve. Aztán amikor meglátta, hogy az erdőben vagyunk, rögtön rájött a dolgokra - Ja! Már értem!

    A kilátóhoz délután 3 kor értünk, és egy órát kaptunk, hogy szétnézzünk benne, meg körülötte. Ricsiék persze kikiáltották a 2. ebédet, úgyhogy ők ettek. Esztivel, és a fiúkkal felmentünk a kilátóra, körülnézni. Fent, iszonyatosan fújt a szél, úgyhogy felhúztam a kabátom cipzárját. Elővettem a távcsövet, és Esztivel felváltva néztünk bele.

     - Hé, az ott mi? - mutatott egy közeledő pontra.

     - Az ott a Dani te! - mondta Erik, és mindenki röhögött.

     - Ja, akkor értem, miért néztem barna fűnek! - na ezen mégjobban röhögtünk (merthogy Eszti, Dani rasztahajára utalt). Hirtelen egy erős széllökés magávalsodort minket, nekimentünk a korlátnak. Illetve én nem. Megragadott egy kéz, és maga előtt megfogott, mielőtt kiestem volna (ugyanis mögöttem nem vot korlát). Szabi volt az. Amikor megtudtam, zavartan elléptem tőle.

     - Bocs...

 - Á, semmiség! Nem tudtam volna végignézni, hogy leesel - mondta mosolyogva. Én rögtön elvesztem, a kék szempárban, és talán kicsit tovább néztem a kelleténél...

     - Ööö... Ivy, minden rendben?

     - Ja, bocs... igen... persze... - mondtam, és gyorsan lesiettem a lépcsőn. A büfében (merthogy volt!) vettem 2 kólát. Persze amikor Anna megtudta, hogy van vásárlási lehetőség, egybők ment a pénztárhoz. Én vártam, hogy mikor jönnek le a fiúk aztán mikor megláttam őket rögtön eléjük futottam, és megálltam Szabi előtt.

     - Ööö... köszi, hogy megfogtál...! Tessék! - ezzel átnyújtottam a kólát.

     - Hű! Köszcsi! Imádom a Pepsit! Ezért érdemes volt megfogjalak! - vigyorgott, és mindenkiből kitört a nevetés. Én elpirultam, és továbbálltam Esztivel.

     - Woooooooow! Had gratuláljak! Csúcs vagy Iv! - ott síkítgattunk, ugráltunk, és még legalább százszor átrágtuk a dolgot. Egészen addig beszélgettünk, míg az ofő össze nem szedett mindenkit, és el nem indultunk. Mi még a visszautat is végigbeszéltük, és mostmár külön fülkében ülve.

    Otthon egyből azt kérdezték, mi volt a kiránduláson. Nos ilyenkor mint mondjak? Ha azzal jövök "Semmi különös." vagy "Á, nem volt semmi", akkor kioktatnak arról, hogy ez az "inkább nem mondok semmit" viselkedés arról árulkodik, hogy a gyerek valamit eltitkol. Ígyhát mindent elmondtam (egy szuszra).

     - Nos, akkor úgy látom, jól éreztétek magatokat... - mondta anya bizonytalanul.

     - Igen, én is így gondolom!

     - Hát, ennek igazán örülök! Na. Most pedig menny fel a szobádba, és rendezd az ügyeidet holnapra! - felmentem, és bekapcsoltam a gépem. Míg betöltött, előkészítettem mindent, a holnapi napra, de mivel ezt egy "Beilleszkedős napnak" szánták, nem kellett sok minden. Felmentem skype-ra, és megkeresetem azokat az embereket, akik tegnap megmondták a nevüket. Közülük mindenki online természetesen, a holnap miatt. Megkerestem Esztit, és rögtön írtam neki. Egy perc múlva jött is a válasz. Jót cheteltünk, aztán elköszöntünk, mert még akartam írni a régebbi barátaimnak is, hogy minden oké, meg hogy nekik milyen volt a kirándulás.

    9 kor már ágyban voltam, és olvastam, meg zenéthallgattam. Aztán végiggondoltam a nap eseményeit, és végül a "majdnem kiestem a kilátóból" sztori, sem tűnt már olyan veszélyesnek. Főleg amikor Szabi megfogott...

4.fejezet

    Reggel anya vitt suliba. Eszti ott állt a kapuban és várt. Engem. Amikor kiszálltam a kocsiból, rögtön odajött, hogy üdvözöljön.

     - Helló Iv!

     - Szióka! Hogy vagy?

     - Remekül. Te?

     - Sohajobban! - erre mindketten felnevettünk.

     - Na, úgy látom, már is barátra leltél! - mondta anyu meghatottan.

     - Anya, ne ess túlzásba, ő csak a barátom...!

     - Jó, jó... Akkor én már megyek is. Legyetek jók! - miután elköszöntünk anyától, visongva, folyamatosan beszélvebementünk a suliba.

    A fiúk, a büfénél álltak, és beszélgettek. Odaköszöntünk nekik, aztán felmentünk a lépcsőn, a termünkhöz. Néhányan már ott voltak.

 - Sziasztok... - köszöntem bizonytalanul. Sokan fel sem néztek a pakolásból, csak lazán odavágták, hogy: "Csá" vagy "Heló" esetleg "Szia". Én is elkezdtem kipakolni, de ez nem telt sok időbe. Csengetéskor bejött az ofő, mi pedig felálltunk, a padból.

     - Jóóó napooot kííííívááánok... - mondtuk egyszerre, elcsigázva. Hát ilyen a hétfő reggel.:) Mi után túlvoltunk a köszönésen, mindenki levágta magát a székére. Első órán még figyeltünk... még...

     - Na tehát - kezdte az ofő - vágjunk is bele! - megbeszéltünk minden fontosat, mint pl.:ünnepségek, különleges napok, megemlékezés, stb... Miután az ofő mindent lediktált, mindenki csendben elfoglalhatta magát. Tomi a sarokba ment, ipad-ezni, a fiúk Szabi köré gyűltek, és valamin röhögtek. Többen ettek, meg a folyosón mászkáltak. Én a teremben olvastam A Fuss Artemissia fusst, amikor valaki megszólított.

     - Hé, Iv! - Erik volt.

     - Hm?

     - Nem jössz el velünk órák után a Mekibe?

     - Őőő... megkérdezem Esztit!

     - Aha... ez a tipikus lányválasz... - motyogta.

    Amúgy Eszti beleegyezett, úgyhogy órák után, mentünk is a McDonalds-ba. Ott:

     - Nyamiii! - ült le mellénk Ricsi egy dupla hamburgerrel, két doboz csirkefalatokkal, egy kólával, és egy fantával. Meg persze hozott magának vagy 5 sütit is.

     - Te nem túloztad el egy kicsit? - kérdeztem mosolyogva.

     - Egyáltalán nem! Szerintem még repetázok is... - tűnődött. Mindenki felnevetett. Aztán nyílt az ajtó, és Szabi lépett be. Fekete bőrdzseki volt rajta, piros pólóval, fekete farmert, és fehér sportcipőt viselt. Aztán még valami, amin igazán meglepődtem. A fejéről egy nagy fekete bukósisakot vett le. Vagyis motorral jött! WOW!

     - Heló mindenki! - mondta lazán, oda se nézve. Zavartan leültem a helyemre a tálcával, és úgy éreztem most nem szabad felnéznem. Szabi kikérte a kajáját (hamburger, sültkrumpli, fanta), és leült egy üres helyre. Én csak a szokásoasat ettem: csirkefalatok, sült krumpli, kóla. Miközben ettünk (Ricsi zabált :D) beszélgettünk egy csomó mindenről. Aztán amikor a fiúk valami "csodaferrariról" kezdtek el mesélni, csak értetlenül néztem magam elé. Aztán megállt mellettem valaki...

     - Hé, Iv! - Szabi állt mellettem, majd lehajolt hozzám, és a fülembe suttogta:

     - Ideülhetek? - mondta, és mosolygott. Én meg nem is bírtam megszólalni. A gyomrom kavargott, és remegő hangon szólaltam meg.

     - P-p-persze - a többiek "Húúú..."- ztak egy nagyot, de Szabi egyetlen homlokráncolására abbahagyták. Egész testemben remegtem, és nem bírtam megmozdulni, csak mereven bámultam magam elé.

    7 ig ottmaradtunk, aztán hazamentünk. Esztivel közel laktunk egymáshoz, úgyhogy eggyütt mentünk. A kapujuknál elköszöntünk, ő bement, én pedig tovább. Otthon már vártak, nem értették miért voltam oda olyan sokáig, úgyhogy töviről hegyire elmeséltem mindent.

     - Ó, milyen aranyos kis történet... - mondta anyu.

     - Anyaaa! Ez egyáltalán nem aranyos, ez igenis komoly dolog! - ezzel felmentem a szobámba, és ledőltem az ágyamra. Átgondoltam mindennt, majd elaludtam...

5.fejezet

    Laza nap, nem is igazán történt semmi. De azért leírom. ;)

    A kocsiban egész végig az ablakon bámultam ki, aztán megláttam Esztit az út mellett sétálva. Lehúztam az ablakot, és szóltam anyának, hogy itt álljon meg, aztán kikiabáltam az útra.

     - Hé Esz!

     - Ivy!

     - Na gyere! Pattanj be! - Esz nek nem is kellett kétszer mondani, bepattant a kocsiba. Ahogy kinyílt az ajtó, máris besüvített a hideg szél. Megborzongtam. Eszti dideregve ült be hátra, mögém.

     - Brrr. Naa-gyoon hii-deeg vaan ki-int.

     - Nagyon fáztál? - kérdeztem, teljesen hátrafordulva, így elértem azt, hogy teljesen kicsavarodtam.

     - Ahaa-a...

     - Anya, légyszi nyomd fel a fűtést!

     - Rendben máris -  Az út szó nélkül telt, de amikor megérkeztünk, senki sem akart kiszállni. Végül nagynehezen rávettük magunkat. Az órákon turbó sebességgel diktáltak, főleg az ofőin. De igazából 3 oldalon keresztül írtuk a nagy semmit, merthogy arról volt csak szó, hogy jövő héten megyünk fogászatra. Szerencsére még így a suli elején nem írunk dogákat, csak ismételünk egy kicsit. 

    Az Aranyból délután 4-kor léptünk ki, Esztivel mentem haza. Otthon részletesen beszámoltam a napomról, igaz nem történt semmi, de anyuék minden icipici részletről tudni akartak. A napomat olvasással zártam le, így kiolvasva, a Fuss Artemissia, fusst.

6.fejezet

      - A következő héten délutáni elfoglaltságot lehet keresni, röviden: Ekkor lesz a Szakkörök hete - jelentette be az ofő, az első órában. Mindent beírtunk az emlékeztetőnkbe (füzet) így ez után szabadon elfoglalhattuk magunkat. Zenehallgatás közben, elkezdtem Leiner Laura Akkor szakítsunk könyvét. Eszti újságokat nézegetett, a lányok sipítoztak valami ruhákon, a fiúk többsége, pedig gyors ütemben körmolt, a következő órára. Gondolom a leckét írták. A mellettem lévő padban Szabi a telefonján netezett.

    A következő óra magyar volt. Amikor becsengettek, belépett a magyartanár.

     - Jónapot gye...

     - Jóónapoot kííváánok - ezzel leültünk a helyünkre. A tanár kicsit zavartan, de elkezdte az órát, miután kicsit összezevartuk a köszönéssel.

     - Nos. - kezdte - Először is bemutatkozom. Németh Károly tanárúr, de a gyerekek inkább Károlybá nak szólítanak. - mondta - De... mivel ez az első óránk, kezdjük egy könnyebb feladattal.  - Károlybá osztott mindenkinek egy 6 oldalas fénymásolt lapot, majd amikor mindenki megkapta, újra megszólalt.

     - Az első oldalt csináljuk közösen, a 2., 3.-at, pedig önállóan. Az utolsó 3 oldal a házi feladat. - a feladat nekem könnyen ment, de szinte mindenkinek. Mikor kész voltam, még nem csöngettek. Hirtelen hátulról Eszti nyúlt felém, a kezében egy papírgalacsinnal.

     - Pszt...! Iv...! Pszt!

     - Mi az? - sziszegtem hátra halkan.

     - Olvasd el! - mondta, és a kezében tartott papírt, az asztalomra dobta. Gyorsan lekaptam róla, és a pad alatt olvasni kezdtem.

    E : Hé, Ivy! Levelezünk? Gyorsan a kezembe vettem egy ceruzát, és írni kezdtem:

    I: Őőőő... Aha! - írtam, és hátradobtam a papírt. Amikor Eszti visszadobta, ez volt ráírva:

    E: Szupi. Miről beszéljünk? Ill. írjunk? Hihi! Sajnos Károlybával már továbbmentünk, és olvasni kezdtünk. Pechemre pont engem szólított fel.

     - Kite! Kérlek, folytasd! - meghűlt bennem a vér, és teljesen lefagytam. Nem bírtam megszólalni. Kétségbe esetten kapkodtam a fejemet a sorok között, hogy vajon hol tartunk.

     - Kite! Hallotta amit mondtam? - kérdezte Károlybá, kicsit ingerültebben. Óvatosan bólintottam, aztán felkaptam a fejem egy halk neszre.

     - Hé Ivy! Pszt! - gyorsan a hang irányába kaptam a felyem. Szabi artikuláltan tátogott, én pedig megpróbáltam leolvasni a szájáról. Végül kiolvastam. "A király erre... 3. bekezdés" Ezt mondta. Ha jól értettem.

     - Kite!!! - kiabált a tanár, mostmár vörös fejjel.

     - Khm... Elnézést, csak nagyon fáj a torkom. Ökhöm... Ökhöm... - próbáltam valami köhögés félét produkálni, aztán tettetett rekedt hangon elkezdtem olvasni.

    Ahogy vége lett az órának, az osztály nyomban felpattant, és kirontott a folyosóra. Első dolgom volt megkérdezni Szabitól, hogy miért segített. Nem mintha nem örülnék neki,... de azért mégis... Kíváncsi vagyok. Ahogy kiléptem a teremből, rögtön megláttam a falnak dőlve , ahogy zenéthallgat. Már készültem odamenni, amikor Evelin rontott ki a teremből, egyenesen szabihoz ment, majd ottmaradt mellette, és elkezdtek beszélgetni. Éreztem, ahogy a fejemben lüktet a vér, és kedvem lett volna elájulni, de mégsem tettem. Egyrészt, mert ha felébredek, mindenki kérdezgetné, hogy "Mitől?" vagy "Miért?", és azt csak nem mondhatom, hogy féltékeEvelinre! Másrészt, sokkal jobbnak láttam, ha beszaladok a lánymosdóba, és kibeszélem magam Esztinek.

     - Eszti!!! - ragadtam meg a lány karját, és a mosdó felé húztam. Mikor beértünk, gyorsan elmondtam mindent.

     - És akkor jött az Evelin, és mindent elrontott! Komolyan! Nem igaz, hogy még csak egy kérdést se tudok neki feltenni!

     - Hmm... Mi lenne ha következő szünetben kérdeznéd meg?

     - Chh... Akkorra, már rég elfelejti! Csak a kis Evelinjével foglalkozik... - azzal kiviharzottam.

    Éppen jelzőcsengetésre értem a termünkhöz, úgyhogy volt 2 percem előpakolni matekra. Csengetéskor, egy ősz hajú nő lépett be, szürke szemével szúrósan nézett ránk, úgyhogy többen lejjebb is csúsztak a széken.:) Kicsit ódivatú stílusa volt, fehér vasalt blúz, fekete szoknya, fehér harisnya és fekete magassarkú. Naés konty. Lassan, de megfontoltan lépkedett, a névsorral a kezében. Mindenki megmerevedett, mindenki egyre gondolt. Dolgozat???

     - Szabó Ágnestanárnő. Nyugodjatok meg, gyerekek, csak egy kis mérés,hogy mit felejtettetek el a nyáron. Nos lássuk csak... Kimi Roland! Ha jól látom, a tavalyi évben elég rosszak voltak a jegyeid matematikából! - szemei résnyire szűlültek, Roli meg egyre lejjebb csúszott a széken.

     - Nos... hát... - mondta habozva, a kezével a pad alatt matatva.

     - Gyerünk! Táblához! - a tanár elég szúrósan nézett Rolira, szegény meg kibotorkált a táblához, hogy megkapja, ami neki jár... az 1-est...

    Kábé az egészet lesúgtam neki, de sajna az ötöt tök nek értette, így a tanár, beírta neki a kettest a többi jó válasz miatt. De még mindíg nem értem, hogy érthette félre az ötöt matekórán.:) 

    Ahogy a tanár kiment, mindenki hatalmas röhögésben tört ki, még Roli is, aki igazság szerint nem is tudta, miért kell nevetni.:D Szerintem még azt sem tudta, mit tévesztett matekon!

    Szünetben rá sem bírtam nézni Szabira. Oda akartam menni hozzá, és megkérdezni a dolgokat, de valami belül azt suttogta: "Ne!Ne!Ne!" Így hát nem mentem.Következő óra Angol volt, megismerkedtünk Szakács Mária tanárnővel (Marinéni). Tök jófej volt, első óra alkalmával filmetnéztünk, Garfield2 angolul. Mivel mindenki ismerte, jót szórakoztunk. Marinéni tök jól eltalálta az ízésünket, vagyis a vicces filmeket. Végre van egy tanár, aki nem a tipikus Nézzünk, egy jókis ókori Angliai történetet!, meg nemis az Írjunk egy tük könnyű röpdogát! (Ami igazából baromi nehéz...)  mondattal jön!

    Ez után földrajz következett. A térképet elemeztük egész órán Szűcs Zsolt tanárúrral, hát itt semmi érdekesség. Ez volt az utolsó óránk. Én elindultam haza, de a többiek még maradtak. Eszti a sarkon ért utol, mert ő még vett a büfében egy Snickers-t.

   Apuék még nem voltak otthon, úgyhogy olvastam. Anya érkezett meg először. Vele leültünk filmet nézni. Amikor apa is megérkezett, megtiltotta, hogy nélküle fejezzük be.:) Így hát 3-an leültünk a kanapéra, és együtt folytattuk a filmet.

7.fejezet

    A csütörtök péntek eltelt. Csak úgy... simán. Nem írtunk dogákat, csak Ágnes tanárnővel feleltünk a tavalyi anyagból. Én már voltam, 5-ös lett, mivel 8.- ban igyekeztem jól tanulni, hogy gimiben lássák a munkám eredményeit, mert a jegyeinket átnézik az itteni tanárok. Úgyhogy büszke vagyok magamra!:) Általánosban, nem nagyon ment a matek, így most örülök! Viszont szegény Roli, máris kettessel indul.:( Még jó, hogy nem egyessel...

    Na! Szóval Szakkörhét. Volt rajzszakkör, suliújság, matematika, magyar, dráma, moderntánc.

     - Mire mész? - kérdezte Eszti, amikor kiléptünk a 30-as teremből (az osztálytermönkből).

     - Háááát.... Én gondolkodtam a rajzszakkörön, meg a moderntáncon...

     - Én is gondoltam a rajzra, de a moderntánc nekem nem annyira jön be... Inkább a dráma! - rágta a szája szélét Eszti.

     - Na! A dráma pont jól áll neked! Jó válsztás! - próbáltam bíztatni.

     - ÚÚÚÚÚ! Hát ha neked nem baaaj...

     - Dehogy Esz! Arra jelentkezel, amelyikre szeretnél!

     - Hááát... Akkor jóóó! - ugrott a nyakamba. Én is átöleltem, és vele együtt örültem a választásának.

    Hétfőn volt a matek, és a suliújság. Mivel mi ezek közül mi semelyikre sem mentünk, vettem egy kólát és a többiekkel kintmaradtunk az udvaron. A fiúk nekiláttak elhesegetni a többi embert a focipájáról, majd lecsapták a deszkájukat, és össze vissza trükköztek. A focipálya szélén volt egy kis emelkedő, úgyhogy oda ültünk, és néztük a fiúkat. Aztán egyszercsak.... valami übermenő dolog történt... Szabi hirtelen felment az iskola falára a deszkával, és... és leszaltózott!
Teljesen ledöbbentem a látottakon. De szerintem mindenki így volt vele. A padokon ücsörgők, a békésen sétálgatók, és mi. De a deszkások nem! Mintha ez lenne a világ legtermészetesebb dolga, gurultak tovább. Aztán mikor Szabi földet ért, egyszerre minden diák abbahagyta amit éppen csinált, és mindenki egyszerre őrjöngött, kiabált és ujjongott. Én annyira meglepődtem, hogy még levegőt is elfelejtettem venni. Kiejtettem a kólát a kezemből, ami lecsöpögött a fűre. (Ezért még tuti kapok Vikitől, környezetszennyezés miatt.:D) Ahogy mindenki, én is felálltam. Eszti mellettem őrjöngött:

     - Úúúúúúúú! Szabiiiiiiiiiiiiiiiiiiiii!!!!!!!!!! Ez állati vóóóóóóóóóóóólt!!!!!! - közben a pályán folytatódott a "műsor". Egyszer csak hangos zene ütötte meg a fülünket. Peti hozta a magnót (és fogalamam sincs, hova dugta be:)). Hirtelen mindenki ugrálni kezdett, tiszta buli hangulat volt. Úgy döntöttem én is bekapcsolódok! Aztán hirtelen kicsapódott az udvar ajtaja, a zene megállt, és minden ember abbahagyta a táncot. Valamennyien úgy tettünk, mintha mással foglalkoznánk. Kiss József igazgató úr csörtetett ki az ajtón, aztán izzó fejjel mondta:

     - Gyerekek! Jól hallottam, hogy zene ment, és gördeszkák csapódtak a földön?! - mindenki úgytett, mintha nem tudná miről van szó. Kérdőn néz

tünk a tanárral, és próbáltunk meglepettséget tettetni - Na, hát jó.... De ha még egyszer...! - mondta, és beviharzott a suliba.

     - Huh... - sóhajtottam föl - Ez meleg volt!

     - Jaaa! - mondta Eszti, az arcát dörzsölgetve - így mentünk vissza a suliba informatikára.

    Első infóóra. Hát... képzelhetitek milyen volt! Mikor beléptünk a terembe, rögtön mindenki leült egy székre, és beindította a gépet. Csak néhányan (Peti, Tamás, Viki, Bea és én) maradtunk ki ebből. 

     - Gyerekek, én Szűcs József tanárúr vagyok, de már vagy 3 éve Hozé bácsinak hívnak a gyerekek. Nos. Térjünk is a lényegre... - itt pedig arról kezdett el magyarázni, hogy hogyan találták fel a számítógépet, hogy mik voltak az ősei...stb. Hát, ezt aztán dögunalom volt végighallgatni (Tamás el is aludt...:D). Amúgy a tanár tök fiatal volt, meg kedves is. Viszont egy kis hibája mégiscsak volt. Mindig csak magának beszélt, így nekünk az egész tananyag unalmassá vált.

    A 20 perces hegyibeszéd után, megengedte, hogy bekapcsoljuk a gépeket. Hát, ezen mindannyian jót röhögtünk mivel ez már rég megtörtént. Miközben mi játszottunk, meg a közösségiken mászkáltunk, csomó viccet mesélt. :) Kábé így vált Hozé bácsi a kedvenc tanárunká!

    Otthon mikor beléptem, mélyen beszívtam, a friss fa illatot, majd felmentem a szobámba.

[Még folyatom!]